Nemrégiben egy rövid és velős üzenetet kaptam egy Szaládi
Károly nevű illetőtől, akiről ma már tudom, hogy a 2005
novemberében alakult Symphonium zenekar
énekese. A levélben nagyon szimpatikusan ajánlatot tett, hogy
küld egy példányt a zenekar bemutatkozó felvételeiből. Ez egy
nagyon kedves gesztus, és meglepett a kapott csomag tartalma, és
annak igényessége....
De kezdjük az elején: a zenekart Papp Béla(gitár, billentyű,
dob) és Szaládi Károly(ének) alapította, majd csatlakoztak
Pál Dániel
(dob) ,
Gábor Zsigmond (gitár),
Tóth Attila (basszusgitár),
és Kiszely Tamás (billentyű) tagok. Az igényes
külső még igényesebb belsőt tartalmaz, meglepően eredetien,
tisztán, pontosan és technikásan szólal meg "Az ígéret mit sem
ér" című első szám. Fantasztikus gitártémák-szólók kíséretében
virtuóz billentyű hangsorok fültanúi lehetünk. E két fő hangszer
mellett sajnos háttérbe szorul a basszus- és másodgitár, de ez a
későbbiekben biztosan magasabb szinten fog megszólalni. A dobos
pontos, de nincs igazán nagy hangsúly fektetve a dobtémákra. Az
ének sajnos helyenként kissé erőtlen, pedig hallhatóan
hibátlanul énekli ki a szöveget Károly, és feldobta volna egy
kicsit a felvételt, ha helyenként vokál is színesítené, akár a
saját maga vokálja is, eléggé power metal jelelgű az ének.
A második, "Angyaltánc" című alkotás meghallgatása után az ember
rájön, tulajdonképpen miért is Symphonium a zenekar neve. A szám
instrumentális, veszít az előző szám lendületéből, szép, tiszta
dallamok és technikásság jellemzi, a több mint 5 perces
szerzemény egy pillanatában sem unalmas, nagyon élvezhető. A
zenét tekintve néhol az Ossian jutott eszembe, eltekintve a
szintetizátortól. Nagyon kellemes, jól összerakott nóta.
A következő tétel a "Nem tévedhetsz el" címet viseli. ismét
felcsendül az ének, akusztikus kíséret mellett, amire remek
szólamok lettek írva, és az elmaradhatatlan billentyűkíséret,
mely hűen és biztosan szólal meg a gitár mellett. Egy helyen
hegedű hangját véltem felfedezni... A szám szövegéről és
bizonyos elemeiről az Omen Fagyott világ című száma jutott
eszembe.
A zárótétel az "Ördögtánc" című alkotás, ami a nemrégiben
megjelent lemezük címadó tétele. Akárcsak az "Angyaltánc" című
testvére, ez is instrumentális, tempósabb, és az előzővel
ellentétben itt inkább a billentyűkön van a hangsúly, ezt az
egyensúlyt nagyon jól kitalálták, igazán eredeti ötletnek
tartom, akárcsak azt, hogy ezt a két nótát a címeikkel is így
egybekötötték.
Mindent egybevéve az egész anyag egészen ötletes, és kiforrt
dolgok hallhatóak rajta, ami sajnos mostanában egyre kevésbé
jellemzi a feltörekvő zenekarokat. Mindenképp beszerzem a teljes
lemezanyagot, és remélem élőben is lesz szerencsém a fiúkhoz,
mert ez a produkció színpadot ÉRDEMEL.
Ezúton is köszönet a demoért, további sok sikert a
Symphoniumnak!
az említett számok letölthetőek a zenekar honlapjáról:
www.symphonium.tvn.hu
Csabi |