|
Tíz iszonyatosan gagyi
lemezborító - I. rész: először négy is elég...
Van ilyen... Lehet, hogy már csak napok
álltak a zenekar rendelkezésére, így nem volt idő elkészíteni a
megfelelő artworkot. Mit tesz ilyenkor egy lelkes
énekes/gitáros/balalaljkás? Hazamegy ötéves kisfiához, és
megkéri hogy játsszon az étellel, rajzoljon anyuci
szemceruzájával, esetleg próbálja meg elkészíteni portréját a
Paintben. Az eredményt lefotózza, és máris kész a borító.
Körülbelül a fentieket tudom elképzelni akkor, amikor az alant
látható képekre tekintenek. Legtöbbjük remek lemezekről
származik, például a Black Sabbath vagy David Bowie lemeze is a
halhatatlanok közé került az évek során - noha nem azért, mert
annyira tetszetős külsővel rendelkeznek. Nos, további
mellébeszélés helyett lássuk a ronda borító konteszt első négy
versenyzőjét!
Poison: Look What the Cat Dragged In (1986)
Igen. Tipikus hajbanda a nyolcvanas évekből, spandex, lóhaj,
nőies image, nyávogós ének, ivós-baszós témák... Mindaz aminek
köszönhetőena grunge kialakult. Hiszen ki akarna évtizedeken át
ilyen androgén faszfejeket nézegetni. Félreértés ne essék:
vannak nagy ászok ebben a műfajban, például a Mötley Crüe vagy a
Faster Pussycat egész tűrhetően nyomta, de a Posion és
Cinderella féle zenekarok nálam már kiverik a biztosítékot.
Nézzük erősen a fenti képet és gondoljuk végig, milyen jó
nekünk, hogy Magyarországon töltöttük a nyolcvanas éveket.
Tankard: Zombie Attack (1986)
Úgy látszik a '86-os év nem volt fenékig tejfel. A germánus
sörmetál thrash vitézei már első lemezükkel magasra tették a
mércét, de azért az évek hosszú során újra és újra megpróbálták
alulmúlni magukat borítóügyileg. Néha már már sikerült is.
Érdemes lenne végignézni az összes kiadványuk artworkjét, jóval
viccesebb mint a Szeszélyes.
Igaz, a Tankard kicsit kakukktojás, ők valahol tudatosan
törekedtek arra hogy vicces (?) legyen megjelenésük,
dalszövegeik,
stb. Bár néha csak a méla röhejesség szintjéig jutottak, az
biztos hogy alkoholfogyasztási szokások terén még a sokat megélt
magyar Akela zenekart is jócskán felülmúlják.
Manowar: Anthology (1997)
Szigorúan nókomment. Négy izmos metalharcos egyenesen a
Rockisten, Odin kebeléről. Hiteles közhely-metal 1980 óta! A
látvány alapján a srácok feltehetően a konditeremben múlatták az
időt kocsmázás helyett. Megtanultak olajtól fénylő testtel a
fényképezőgépbe pózolni, szigorú tekintetüktől diszkók falai
omlanak világszerte. Ők a Manowar...
Joey DeMaio és Eric Adams alsóneműje külön post-ot érdemelne,
komolyan. Nem tudom, mivel vették rá magukat eme holmi
viselésére, de a bátorság mindenesetre becsülendő, ha már más
nem. Kiváló példa arra, hogy lehet egy tényleg igazi
metalhimnuszokat tartalmazó válogatást tönkrevágni kritikán
aluli megjelenéssel, kár érte.
David Bowie: Diamond Dogs (1974)
Huh, még a Poisonnél is durvább. Ezt a festményt Guy Peellaert
követte el, bízok benne hogy a piktorok poklában fog rotyogni
egy kád olajfestékben az idők végezetéig.
Az eredeti festményen a jobb oldali szürke színű kutya és
konyhásnéni keverék nemi szervei is tiszán kivehetők voltak, de
ez már az amúgy vállalkozó szellemű kiadónak is sok lehetett,
így a lemezhez "csak" egy cenzúrázott borítót mellékeltek.
Igazából tovább vesztegetni a szót: mindenki nézze figyelmesen
és vonja le a tanulságot.
Ui.: az album ettől függetlenül kiváló hallgatnivaló, egy
orwelli témát dolgoz fel. Beszerzése erősen ajánlott mindenki
számára.
Folytatása következik természetesen, még hat borító vár arra,
hogy a nagyvilág borzongva röhögessen rajta! A héten még
jelentkezek.
|
