|
|
Kérdéseimre Hoffer Péter dobos válaszolt, kissé
szűkszavúan, de lényegretörően.
1. Végre megjelent a 25 éves jubileumi kiadványotok, többféle
változatban, igazán igényes kivitelben. Februárban volt a
koncert, de majdnem egy évet kellett várni a megjelenésére. Mi
volt a csúszás oka?
A DVD tartalmaz egyéb arhív felvételeket melyek elkészítése,
összeválogatása rengeteg időt vett igénybe, nem beszélve a
koncerten rögzített hanganyag keveréséről és arról hogy a
zenekar emellett tavasztól őszig szinte folyamatosan
koncertezett. A 2007-es megjelenés egyébként tudomásom szerint
nem az imént felsoroltak, hanem a dvd -t sokszorosító cég
csúszásának eredménye.
2. Korábban volt róla szó, hogy még 2006-ban megjelenik az új
Moby Dick lemez, de későbbre halaszottátok. Áprilisban még Él és
virul volt a munkacíme, még egy dalszövegrészlet is felbukkant a
honlapotokon. Hogy álltok vele?
Az új lemez később talán 2007 vége 2008 elejére várható.
3. A 2005-ös Se Nap Se Hold lemez limitált kiadásához járt az
1995-ös Sziget Fesztivál Nagyszínpados koncertjének kiadatlan
felvétele. Ezúttal is lehet számítani valami hasonlóra az új
albumnál?
Ezt ma még nem tudom megmondani.
4. Hogy jött az ötlet vagy a lehetőség, hogy Császár Tamás
rendezze a Demokrácia álarca című videoklippeteket?
A Csaszival Norbert régi jó barátok nagyon egy hullámhosszon
mozognak és amikor külföldről hazajött, kézenfekvő volt hogy Ő
az első számú jelölt a videóklipp rendezésére. Egyébként egy
abszolút maximalista és hiper kreatív elme, akinek rálátása a
dolgokra nagyon sokat lendített a zenekaron.
5. Tavasszal várható néhány koncert szerte az országban?
Igen, körvonalazódnak koncertek.
6. Az őszi erdélyi és délvidéki bulik milyenek voltak?
Mennyiben más ott fellépni, mint itthon?
Nagyon jól sikerültek, hangulatos koncerteket éltünk átt a
közönséggel együtt. Mivel már sokadszorra játszottunk a határon
túli magyar területeken nagyon sok barátunk van, jó hozzájuk
menni. A koncertek zúzosak mint bárhol az országban.
7. Évekkel ezelőtt volt szó egy esetleges Moby Dick-könyvről,
amiből nem lett semmi sajnos. Szerintem nagyon sokan örülnének
neki és megvennék, ha elkészülne egyszer. Látsz erre esélyt?
A könyv készítése már elkezdődött, mivel a zenekar tagjai is
adtak interjút 2006-ban, de hogy ebből mikor és egyáltalán
lesz-e könyv azt nem tudom.
8. Hogy álltok a Hungarica projecttel? Igazán tetszett az
Emlékezz c. dalotok Nagy Feróval. Hasonló stílusú lesz a többi,
Téglás Zolival készülő nóta is? Lesz nagylemez?
A Hungarica márciusban megjelenik 12 dal kerül fel a lemezre, az
említett Nagy Feró és Téglás Zoli nóta, valamint 10 szám a
végleges énekes Sziva Balázs tolmácsolásában.
9. Esetleg várhatóak Hungarica-koncertek ezzel a felálással?
Igen.
10. Mi a helyzet mostanában a No TV zenekar háza táján? Mintha
nagy lenne a csend...
A NoTv-vel készülnek új magyar nyelvű dalok.
11. Egy győri koncert alkalmával a backstage-ben említetted,
hogy bizonyos kiváltsággal rendelkezel az orszába importált
vadonatúj dobkellékekkel kapcsolatban, és azon kevesek közé
tartozol (tudomásunk szerint te vagy a 3 ember egyike), akiket
felkérnek a tesztelésre. Igaz ez?
Igen, rendszeresen tesztelek dobokat mely teszteket általában a
Dobosmagazinban publikálok.
12. Eltelt már néhány év a Moby Dick újjáalakulása óta. Két
nagyon jó nagylemezt adtatok ki, rengeteget koncerteztek, sok új
tizenéves rajongótok van, aki mostanában fedezett fel
benneteket. Mit érzel, maradéktalanul sikerült folytatni a
zenekar korábbi történetét? Megismétlődhet az 1998-as helyzet?
A zenekar működik és remélem nem ismétlődik meg 1998.
|