Komáromi Napok

 

16. Komáromi Napok
2007. április 27 - május 1.


Egész jónak ígérkezett az idei Komáromi Napok, de mindjárt első nap egy akkora sokk ért, hogy totál ledöbbentem.
Demjén Ferenc koncert volt kiírva, azt hiszem este 8-ra, a sörsátorba. Tavaly volt 60 éves az öreg, és jelenleg is a születésnapi turnéját tartja. Gondoltam, egy igazi jó produkciót láthatunk, természetesen ünnephez méltó műsorral és rengeteg érdeklődővel. De nem ez történt...
Eleve egy órát késett. Aztán nagy nehezen megérkezett egy darab autó, amiből kiszállt egy darab ember, Rózsi. Gyanúsan méregettem már akkor, hogy vajh hol marad a zenekar, hol vannak a hangszerek, meg ilyesmi. Negyed órán belül aztán fény derült a dologra: Demjén Ferenc 61 éves korára eljutott a playback-haknik szintjére. Enerváltan és fáradtan tátogott dalaira, kb. a második számnál cseszte el először a dolgot, akkor hagytam ott végleg. Komolyan, ezt miért kell? Mi értelme van ennek? CD-t hallgatni otthon is tudok, és nem kell rá egy órát várnom...
Második nap lett volna Jamie Winchester & Hrutka Róbert, de mindenféle vizsgák miatt nem tudtam időben hazaérni Szombathelyről, így kihagytam. Április 29-e viszont sokkal jobban sült el.
Először a Red Twelve lépett színpadra. Könnyed kaliforniai punkzenét játszottak, nagyjából blink-182 és hasonló csapatok stílusában. Az előttük szereplő rap-rettenetekhez képest nagyon jók voltak, bár egy-két gyors dalt azért elviseltem volna. A nap viszont nem miattuk volt érdekes, hanem az országos cimboráimból álló SPIT fellépése miatt. A srácokat egytől egyig évek óta ismerem és rengeteget buliztunk együtt. Ez volt a csapat első koncertje, ami kissé látszott is rajtuk a készülődés alatti idegeskedés során.
Kis híján meghiúsult a buli, ugyanis Csabi gitárja az átszerelés után felmondta a szolgálatot, noha délután a monostori próba során még működött. A helyzetet Gesztenye oldotta meg, akinek (mint esti fellépőnek) a cucca épp kéznél volt, így Csabi a legendás fehér gitáron játszhatott - és mindössze néhány percet kellett késlekedniük emiatt. A SPIT-ről tudni kell, hogy 2004 óta csörömpölnek, és 2005. októbere óta létezik ez a felállás. Mivel elég keveset tudnak próbálni és a cuccokkal sincs mindig minden rendben, ezért (még) csak feldolgozásokat játszanak. A koncertnek köszönhetően viszont úgy látszik kezd beindulni a szekér, így esély nyílhat esetleg saját dalok előadására is.
A bulit két Sepultura dal nyitotta: Territory és Refuse/Resist. A srácok törzshelyének (Golden Rock Café) összes kocsmatölteléke ott feszített a sátorban, a családtagok SPIT-es pólókban nézték a színpadon elkövetett zenei merényletet, miközben ezzel a két hatalmas Sepu-nótával pusztítottak. Bálint hangja néha kissé halknak tűnt, nem tudom hogy ez a mikrofon-beállítási gondok, vagy a kevés sör miatt volt-e, de nem okozott jelentősebb gondokat.
A közönség lelkes őrjöngése után Soulfly-Babylon, majd Moby Dick-Ámen, és Sepu-Roots következett. Úgy válogatták össze az eljátszandó dolgokat, hogy lehetőleg üssön a bulikon, ami szerintem sikerült is. A torok-és nyakizomerőltető gyakorlatok után - Lovász Attilának küldve - elnyomták a Metallica klasszikusát, az Enter Sandman-t. Csabi remek szólója hibátlan volt, pedig nem olyan egyszerű egy teljesen idegen gitárhoz pillanatok alatt hozzászokni.
Ismét Dick-dal: Gumiszoba. Ezt úgy tudom csak napokkal a buli előtt rakták össze végleg, ahhoz képest egész jól tolták. Ezután eljátszották névadó dalukat: Spit. Szinte minden próbát ezzel nyitnak, úgyhogy csuklóból kirázták, fesztelenül. Eddigre már nagyjából elmúlt a koncert előtti izgalom. Az utolsó két nóta a Körhinta és a Sepu-klasszikus Slave New World volt. A közönség követelésére azonban még elnyomták újra a Refuse-t, és ezzel zárult az első Spit-buli. Hát, gratulálok srácok és sok sikert a június 9-i bábolnai koncerthez!
Az este következő csapata az Időgép volt. Csak a sátoron kívülről hallgattam őket, de zenéjük tényleg időgépként hatott, mintha néhány évvel (évtizeddel?) korábbra repített volna vissza. Kellemes hallgatnivaló, legközelebb ha valahol összefutok velük, meg fogom nézni rendesen.
Az aznapi főzenekar a Bikini volt. Szerintem mindenki ismeri ezt a 25 éves múltra visszatekintő zenekart. Zenéjükre megtelt a sörsátor, és rengeteg nosztalgikus tekintetű besörözött-beborozott harmincas-negyvenes apuka és anyuka énekelte velük, hogy "ittülazidőanyakamon".
30-án Gothica fesztiválra mentünk (beszámolója a beszámolók közt!), így lemaradtunk a Blues Companyról. Elsején - záróként viszont nagy kedvencem, a Hobo Blues Band következett. Hobót utoljára decemberben láttam-hallottam, akkor Szombathelyen a Művészetek Házában adta elő Faludy-estjét, ami felejthetetlen élmény volt. Mindenkinek melegen ajánlom, ha tanár lennék, kötelezővé tenném (Faludy verseivel és önéletrajzi könyveivel együtt).
Pontosan kezdtek, pedig Demjénnel ellentétben zenekarral jöttek. Az esti, szokásos tüzijáték után tíz perccel már felhangzott a blues. A Vadászatról származó első két dal után röviddel eljátszották egyik kedvencemet, a fent említett költő megzenésített versét: a Német zsoldosdalt. A nóta vége egy elhalkuló, érzelmes rész, ahol az öreg, kiégett zsoldos búcsúzik az élettől. Sajnos egy bunkó parasztnak ez nem tetszett, ezért bekiabálta, hogy a "kopaszkutyát jáccad Laciii". Hobo erre - nagyon helyesen - félbeszakított az előadást, és a mikrofontól kissé messzebbre állva megszólította az illetőt. Az alábbi párbeszéd zajlott le:

Hobo: Mi az apád faszának kell bekiabálni a nóta közben? Várj a sorodra, a végén eljátsszuk a Kopaszkutyát is!
Faszi: Há mé' nem lehet?
Hobo: Nem, összekeversz engem egy cigányprímással, akinél lehet rendelni.

Erre a közönség, velem együtt, megtapsolta a mestert. Igaza van, egy ilyen bekiabálás csak tönkreteszi a műsort, legalább egy verset tiszteletben tarhatna valaki, annak ellenére, hogy kottarészeg.
Faludy mellett több más megzenésített verset is hallhattunk: például Allen Ginsberg Üvöltését, de volt József Attila is. A régi dalok sem hiányozhattak, Hobo jellegzetes, néhol Mick Jagger-szerű mozgásával, rekedtes, medveszerűen mély hangjával. A gitáros, Fehér Géza hitetetlen szólókkal kápráztatott el mindenkit, ez kőkemény profizmus volt.
Este 11 óra felé felcsendült egyik kedvencem, a You Gotta Move. Mivel másnap hajnali ötkor keltem, ezér én is úgy éreztem, hogy fájdalom, de indulnom kell. Csak a koncert háromnegyedét élvezhettem, ennek ellenére felejthetetlen volt. Szerencsére a Rockmaratonon újra láthatom őket, immáron elejétől a végéig.